Carlos napjai

Tegnap elmentem a figaróhoz, hogy szépen megborotválja a fejem. Sanyibácsi nem épp az átlag fodrászok táborát gyarapítja, de sok magyar ember karriertörténetét ábrázolja. Sanyibácsi régen mesterfodrász volt, szalonja még ma is büszkén vetíti elénk a sok oklevelet, amit kapott. Aztán történt valami kis gikszer, azt elkezdett szívni. Szépen lassan elitta az agyát a munkakedve meg, nem épp kielégítő szintre fejlődött. Bár a keze még mindig jó, éppen ezért járok még hozzá, mert hiba nélkül borotválja meg a fejem, de az esztétikai érzéke igencsak megromlott. Múltkor épp a soromra vártam, mert kicsit előbb értem oda, azt valami pomponfejű gyerek vágatott vele hajat. Kérdezi tőle milyen fazonra nyírja téli vagy nyári? Aszondja a gyerek, hát legyen téli mert, hogy tél van. Sanyibá nekiugrik azt pont olyanra vágta mint fél éve egyszer valakinek a nyárit. Pár ilyen eset már lezajlott a szemem előtt, azt rájöttem, hogy ő az uniformizálás rendíthetetlen híve és mestere. Mindegy milyen hajjal mész oda, hosszú rövid, ritka, dús, nő vagy férfi vagy, de még az is kurvára mindegy, hogy mit kérsz, mert Sanyibácsi egy fazont tud. De azért ő mindig megkérdezi milyet szeretnél, és a végén mellét büszkén puffasztva néz téged a tükörben, ugyanis meg van róla győződve, hogy most a másik fazont csinálta. Tegnap épp végeztem nála, azt kikísért, mert jött ki cigizni. Beáll az ajtóba azt rágyújt, beszélgetünk, közben meg jön egy kis hobbit, hogy hajat vágatni lehet-e még. Mindezt kicsit bizonytalanul kérdezte a zerge két órával a zárás előtt, mert, hát Sanyibán már látszott, hogy nem szomjas, a kocsija tetején meg sorakoztak a kétdekás üvegcsék. Sanyibá kimérten ránéz a gyerekre, majd a cigijét végigméri, hogy igen az még csak a felénél van. Ránéz a gyerekre azt amolyan brúszviliszes nyugalommal közli, hogy még ezt elszívja. A giliszta már kúszott volna a be a szalonba, de Sanyibá kitartóan terpeszkedett az ajtóban, nehogy már bemenjen a vendég, amíg ő kint fagyoskodik. Egyébként a mesterfodrászunk nem csak a tolerancia híve, hanem a türelemé is. Egyszer volt egy hobbit, aki fél hatra ért oda munkából, hogy hajat vágasson, Sanyibá mondta, hogy ááááh hisszhh az már nem fér bele. Persze hatig van nyitva az öreg. Mondta jöjjön holnap kicsit előbb. Erre veréb mondja, de hát ő minden nap eddig dolgozik. Sanyibát nem lehet megszorongatni, erre azonnal kontrázta, hogy akkor jöjjön korán reggel. Hát a madárijesztőnek ez sem tetszett, bár ha lenne hajam hajvágás után én sem mennék dolgozni. Aztán nagy nehezen megállapodtak a következő nap fél hatban. Nem tudom Sanyibának ez mitől volt jobb, lehet lélekben rákészül a kerek munkaidőre előtte, vagy a fasz tudja. Azt hallottam a sztori végét, hogy az öreg már öt huszonötkor idegrángásban szenvedett, hogy: Hol van? Itt kéne már lennie! Andika a kedves kolleginája meg mondta, hogy hát még fél sincs ne türelmetlenkedjen már, mindjárt itt lesz. Sanyibá újból összpontosít, hogy kivegye az órán a számokat, ami még mindig huszonötöt mutatott. Lehetett látni, hogy ezt fel is fogta, és felüvöltött: De hát késik! Kicsit várt, azt még fél előtt őrjöngve ment el, hogy az ő idejével nem játszik semmi fasz, mi az hogy valaki nem pontos, meg hogy bassza meg. A kurva anyját az ilyennek. Azt csapkodva, kalimpálva elhúzott a picsába még fél előtt. Andika még pislogni is alig bírt, pedig már pár év alatt volt alkalma a Sanyibát megszokni. Droid megjön fél hat után két perccel. Kérdezi? Sanyibá hol van? Andika mondta, hát el kellett mennie, mert sürgős dolga akadt, valami történt otthon, sajnálja. A veréb majdnem összetört, hogy megint trikóra jött aztán végül, miután Andika befejezte az ő vendégét, levágta a gyerek haját is.